Think Tank - Agytröszt 2010. május-júniusában PDF Nyomtatás E-mail

 

Az Európai Ifjúsági Parlament 2006-ban alapította meg saját Think Tank-sorozatát azzal a céllal, hogy tagjai -akik gyakran kiemelkedő teljesítményt nyújtó, sikeres fiatalok- aktívizálhassák magukat politikai, üzleti, ill. tanulmányi területen egyaránt.

Az első Think Tank során a résztvevők a Berlini Nyilatkozattal kapcsolatban fogalmaztak meg javaslatokat, és bemutatták azokat az akkori Bizottsági Elnöknek egy nyilvános esemény során. 2007-ben a Think Tank Ferrero-Waldner Biztos számára dolgozott ki javaslatokat. 2008-ban az EU külkereskedelmi politikájának jövőjével foglalkoztak a fiatalok, az akkori Kereskedelmi Biztos, Catherine Ashton támogatásával.

A magyar EIP Think Tank-je 2010 május-júniusában fogalmazott meg javaslatokat az Európai Parlament és az Európa Tanács polgári kezdeményezésről szóló rendeletével kapcsolatban. Ennek eredményeit eljuttattuk magyar Európa Parlamenti képviselőkhöz, mely határozati javaslat a résztvevők angol nyelven megírt javaslataiból és kérdéseiből lett összeállítva.

Módosítás dátuma: 2011. október 16. vasárnap, 17:41