Főszerkesztői Tréning PDF Nyomtatás E-mail

 

Az Európai Ifjúsági Parlament magyarországi Bizottsága négynapos tréninget szervezett 2010. augusztus 12-15 között, melynek célja egy kiadvány megszerkesztése és nyomdai kivitelezése volt. A munkafolyamat három részből állt: előkészítési, kivitelezési, illetve az ezeket megelőző kiválasztási folyamatból.

A kiválasztási folyamat során a kiadvány írói és szerkesztői kerültek kiválasztásra. A nemzetközi EYP tagjaiból álló csapatot beküldött pályázataik alapján jelöltük ki. A pályázat elbírálása az eddigi tapasztalatok és a pályázat részeként megírt 700 szavas esszén alapult - szem előtt tartva a nemi és regionális egyenlőséget - 16 fő került kiválasztásra, akik ezek után a kiadványon dolgoztak.

Az előkészítő rész folyamán a különböző országokból érkező fiatalok a tréninget megelőzően kutatást végeztek két témában, egyrészt az Európai Uniós és más európai intézményekről, másrészt  a Budapesten zajló Európai Uniós projektekről, egy tapasztalt és a témában jártas vezető tréner segítségével. Ennek során egy-egy cikkben bemutatták a fent említett intézményeket és az elmúlt évek során megvalósult és még folyamatban lévő EU-s forrásokra támaszkodó budapesti fejlesztési projekteket.

Természetesen a kiadvány röviden bemutatta az Európai Ifjúsági Parlament és annak magyarországi Bizottságának munkáját is. Ezt követően a kivitelezés első fázisában az előzetesen elkészített cikkekben foglaltak pontosítására a tréning kezdetén került sor.

A második fázisban a külföldi fiatalok az Európai Ifjúsági Parlamentben hagyományos szerkesztői tréningen vettek részt. Ennek célja az újságszerkesztéssel kapcsolatos tartalmi és formai alapismereteiknek bővítése volt, mely során a résztvevők az említett kiadványt készítették el. A technikai ismeretek mellett a tréning egy személyiségfejlesztő tréningből is állt, melynek során a hangsúly a csapatmunkára, és a vezetői egyéni készségek fejlesztésére helyeződött.

Módosítás dátuma: 2011. október 16. vasárnap, 17:43